Túlérzékenyek

Ne tegyétek tönkre a hegyet!

Van egy kis tér a Sashegyen, ahova én hazajárok. Érzelmileg kötődöm ehhez a helyhez. Amikor külföldön éltem, és a hazára gondoltam, akkor a Sashegyet, és az innen látható csodálatos budapesti panorámát képzeltem el lelki szemeim előtt.

Fotó: Mervai Márk

Ez az a hely, ez az a környék, ahol oly sok boldog órát eltöltöttem kisgyerekkorom óta. Emlékszem, ahogy apukám mindig nosztalgiázott, hogy gyerekkorában, amikor még csak egy két ház volt a környéken, hogyan játszottak, bandáztak a helyi fiúkkal itt, hogyan derítették fel az összes környékbeli barlangot, amelyek azóta már réges régen mind le vannak zárva. Ma már én folytatom helyette a nosztalgiázást. Igaz, én nem mehettem a barlangokba, de kirándultam sokat a környéken, szedtem ibolyát tavasszal, szánkóztam télen az Antónia lépcsőn. Szeretnék ebből az érzésből, ezekből a szívmelengető emlékekből egy kicsit én is továbbadni a kislányomnak. Ma pedig olyan szépen sütött ismét a Nap, a tavasz lehelete hívogatott ki a természetbe, ezért azt találtam ki, hogy iskola után nem a szokásos rutint követjük, és nem megyünk haza ebédelni, hanem piknikezünk a téren, és közben gyönyörködünk a panorámában.

Panoráma a Sashegyről

 

A rombolás 2017.

 

 

Minden a terveim szerint alakult egészen addig a pillanatig, amíg oda nem értünk.  A két faasztal közül az egyik kidöntve a hozzátartozó paddal együtt, a másik asztal elől pedig egyszerűen eltűnt a pad, a földön mindenhol cigarettacsikkek, és szemét volt szétdobálva. Közben megérkezett autóval egy középkorú házaspár is kilátást csodálni. Lehet, hogy jó levegőt is szívhattak volna egy kicsit, ha nem sikerült volna egészen a kis domb tetejéig felautózniuk az öreg, dízel terepjárójukkal, hanem megálltak volna kb. 50 méterrel lejjebb, ahol minden, egy kicsit is odafigyelő ember teszi.

 

 

 

 

 

Nem is tudom, hogy inkább dühös, vagy szomorú voltam, persze sajnáltam magamat is önző módon, hogy hova fogok én a jövőben kiülni, hogy nézzem a távoli horizontot Budapest mögött a messzeségben, hogy gondolkozzam, vagy, hogy csak elmerengjek egy kicsit. Az idilli álomvilágomat megszemélyesítő környezetem egy mocskos hellyé vált, ahol már pad sincsen.

 

Sashegy

 

Igaz, rendes gyerek nem eszik asztal tetején ülve, de, hogy mentsem a menthetőt, mi az egy szem megmaradt kopott asztalon ebédeltünk, és közben próbáltam elvonatkoztatni a körülöttem lévő valóságtól.

 

 

 

 

 

 

 

Szeretnék kicsit belelátni azoknak az embereknek a gondolataiba, akik feljönnek ide, és rombolnak, és rombolnak bárhol máshol is, ahol lehet, és, ahol hagyják őket, mert igen hagyjuk őket. Én sem volt olyan bátor, hogy odamenjek a terepjárósokhoz, és megkérdezzem tőlük finoman, hogy ugyan miért nem álltak egy kicsit lejjebb meg.  Azt viszont ma eldöntöttem, hogy legközelebb megteszem, mert valahogy nevelni kell azt, aki neveletlen.

 

 UI. 2017.05.02-án új padokat és asztalokat hoztak, és nagyon szeretném hinni, hogy ezennel elkerülik a vandálok ezt a környéket jó messzire.

2017.05.02.

Kérlek a bejegyzéseket a forrás megadásával másold! 

Ha van kedved, bal oldalon csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapatot építhetünk együtt.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is, hogy minél több emberhez eljusson az információ!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!