Túlérzékenyek

Vasárnapi idegbaj a leckével

Dehogy írtunk szombaton a nyomasztó szürkeségben, a zuhogó esőben leckét, elég szörnyű, hogy az embernek így a nagy tavaszi várakozásban a lakásban kell senyvedni, nem terhelhetem a gyereket még a leckeírással is. Na, jó azért késő délután mégis belém szállt a kisördög, és diktatórikus módon kényszerítettem őt, hogy legalább a határidős online angol leckét csinálja meg. Persze ez meg hisztibe fulladt, miután a program az egyik feladatra a 6 pontból 0-át adott, és én fel mertem vetni, hogy esetleg csinálja meg a kisasszony újra. „Csináld meg te, ha annyira akarod mama, én tutira nem fogom!” A szorgalmas mama pedig megcsinálta újra a feladatot, viszont a program nekem is nulla pontot adott rá, így végül én is hagytam az egészet a fenébe.  Nem fogok én azzal szórakozni, hogy hibás programokat teszteljek.

Aztán vasárnap délelőttre végre kisütött a Nap, de egy kiskamasz aludni akar, nem lehet csak úgy kirobbantani az ágyból. Gondoltam, lassan, finoman majd felkeltegetem, és gyorsan megírjuk együtt a leckét. Végül a szomszéd kislány meghiúsította a tervem, mikor bekopogott, hogy lemehet-e Sofie játszani a kertbe. A kertbe? A napsütésbe? A jó levegőre? Hát persze, hogy lemehet, és akkor már nem volt kegyelem, felhúztam a redőnyt, és őrmesterként hajtottam ki a fürdőszobába mosakodni. Azonnali öltözés, és húzás ki a levegőre játszani, reggelivel együtt.  Gondoltam, ha már a lányom kerüli a tanulást, majd én tanulok helyette is egy kicsit, mégis csak magam is államvizsgára készülök, de akkor megszólalt hirtelen a lelkiismeretem, hogy inkább vasárnapi ebédet kellene főznöm. Kiandalogtam a konyhába, és nekiálltam hagymát pucolni. Mire éppen már pont elkészültem volna, bejelentkezett a húgom chat-en egy pár ezer km-ről, és én leragadtam a laptopomnál egy kis időre.  Közben a paprikás csirke enyhén leégett, gyorsan átöntöttem egy másik edénybe, szagolgattam, kóstolgattam, hogy van-e odakozmált szaga, vagy íze, de még pont nem volt, így nem maradt a gyerek sem éhen. Közben kiabálok a konyhaablakból hátra a kertbe, hogy kész az ebéd, fáradjon fel a kisasszony, ő meg közli, vadul ugrálva a trambulinon, hogy ő ugyan nem jön, miért is jönne, hiszen én zavartam le őt a kertbe. Miután nincs mikróm, utálom, ha kihűl az étel, mert, ha a nokedlit, meg a krumplipürét a tűzhelyen kell melegítenem, annak tuti edénysikálás lesz a vége. Harmadik nekifutásra elértem, hogy feltaláljon a lányom, és sikerült vasárnap lévén együtt, félig kulturáltan megebédelnünk.

A kép illusztráció

Elő mertem hozakodni vele, hogy meg kellene írni a leckét, de persze volt kifogás, hogy teli hassal nem lehet, és, hadd pihenjen most egy kicsit. Majd úgy másfél óra múlva újra kezdtem az agitálást, de megint nem jutottam előre. 17 óra tájékán már kicsit ideges voltam, mondván, hogy még hajat is kell mosnunk, ami az ő derékig érő hajánál, balzsamozással, visításos kifésüléssel, szárítással együtt alaphangon minimum egy óra, nekem pedig egy kisebb fajta idegösszeomlás. Aztán végre előkerült a matekkönyv, de a füzet, meg a körző az valahol eltűnt az iskola és az otthonunk között a ködben. A gyerek megoldja, egy nagy kockás papírt kitép, vagy inkább ráncigál valami más füzetből, én vadul keresem az ezer éve nem hasznát körzőmet. Aztán valahonnan előkerül egy, de nem működik, nem tartja a hegyet, akkor már szerelek is kicsit, közben imádkozom, hogy csak addig bírja ki ez az eszköz, míg megrajzolja vele azt az egy kört, amit kell. Közben rájövök, hogy mennyire szívás ez a hétvégi mateklecke.  Öt feladat a tankönyv különböző részeiről, van benne 2 szöveges, mértékegység átváltásos, összeadós, kivonós, tizedes szorzós és még geometria is.

A kép illusztráció

Este 7-kor próbálok még pozitív maradni, hiszen én is új geometriai fogalmakat tanulok meg németül, aztán feladom, mert az én vasárnapi agyi kapacitásom nem elég ahhoz, hogy német nyelven magyarázzam el, hogy tizedes számoknál, ha nulla van a tizedes vessző után a szám végén, akkor az, miért is elhagyható. Közben szidom az iskolát magamban, hogy miért nem tanítják meg normálisan az alapokat. Aztán mikor készen vagyunk, jöhet a magyar nyelvtan lecke. Na, ez is mumus nálunk, miután a lányomnak még mindig a német az elsődleges tanulási nyelve. Két teljes oldal a feladatlapban. Itt viszont már magam is külső segítségre szorulok, mindig tudtam, hogy pocsék a helyesírásom, hozom a laptopom, majd a Google megmondja nekem, hogy mi rövidül, mi nem rövidül, hol, mikor és miért. Végre ezzel is elkészülünk, félve nézem a leckefüzetet, meg a hétfői órarendet. Kislányom határozottan állítja, hogy nincsen több lecke, nem, németből sincsen, ugyan miért is lenne egy német nyelvű iskola főtantárgyából, de nekem már mindegy, elhiszem, hogy nincsen, mert el akarom hinni, és túl akarok lenni a hajmosásos őrületen is, na meg már régen vacsorázni kellene. Közben áldom magam, hogy az angol leckét, még szombaton kierőszakoltam belőle, még, ha nulla pontos feladattal is büszkélkedhetünk mind a ketten.

A kép illusztráció

 

Fontos dolog a tanulás, megtanultuk, hogy így lehet előre jutni az életben, és hogy annyit ér az ember, amennyi tudást megszerez. Hajtottam, hajtom én a gyerekeimet, szajkózom minden nap, hogy márpedig tanulni muszáj, mert csak az okos embereké a világ, ők jutnak előre, na, jó itt egy kicsit ferdítek, mert a világ már régen nem erről szól. Aztán néha elgondolkozom, hogy nem lenne jobb hagyni az egészet, had játsszon, és had aludjon, hétvégén amennyit csak akar. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz húsz év múlva, és, hogy megtérül-e valaha a kisgyerekek tanulásra fordított többlet ideje, amit akár önfeledt játékkal, vagy szimplán csak lustálkodással is el lehetett volna tölteni.

 

 

 

Kérlek a bejegyzéseket a forrás megadásával másold! 

Ha van kedved, bal oldalon csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapatot építhetünk együtt.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is, hogy minél több emberhez eljusson az információ!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!