UPDATE: 2020.03.17. Iskolapszichológusi munkám okán a kialakult koronavírus okozta világjárvány miatt szeretnék segítő tartalmakat megosztani, mind a diákokkal, mind a szülőkkel, amelyre ezt a fórumot is fel fogom használni, hogy minél több emberhez eljussanak olyan információk, amelyek segítik a megküzdést ebben a rendkívül nehéz, bizonytalan helyzetben.
Bemutatkozás, mint a Túlérzékenyek blog szerzője:
“Az együttérzésből az merít legelőször hasznot, aki érzi.” – Dalai Láma Tendzin Gjaco
Egészem kicsi korom óta tudom, hogy érzékeny vagyok. Azt viszont csak pár éve ismerem, hogy mi áll az érzékenységem hátterében, és, hogy az érzékenységem alapja egy velem született személyiségjellemző. Tehát nem az engem ért esetleges negatív környezeti hatások eredményeként váltam olyan érzékennyé, amilyen vagyok. Erre a legjobb bizonyítékot egy régi elsárgult lapú füzetben találtam meg, amelyet a bölcsődei életemről vezettek az ottani gondozónők. 2,5 éves korom környékén írták rólam a következőket: „ ragaszkodó, érzékeny, erősebb zajokra (pl. motorzúgás, csengetés, kopogtatás) ijedten reagál”. Ezek mellett leírták még, hogy mozgékony vagyok, szellemileg fejlett, sok gyerekverset ismerek, nem szeretek sokáig egy játékkal játszani, a bölcsiben jobb evő vagyok, mint otthon, hogy megszoktam a felnőttek társaságát, érdek nélkül szeretek hízelegni, és, hogy nyugodtan alszok. Ezek alapján egy egészséges, normális gyerek kategóriába sorolnám magam, aki a környezeti ingerekre intenzívebben reagál. Mégis valahogy az érzékenységem, amely valójában az ingerfeldolgozási érzékenységemből ered, nagyon sokáig negatívan nyomta rá a bélyegét az életemre. Első igazi diszkriminatív emlékem olyan 4-5 éves koromból van, amikor valamin nagyon elérzékenyültem, és a környezetem reakciója csak annyi volt rá, hogy „nem kell vele foglalkozni, csak túlérzékeny”.
Ez a kijelentés nagyon mélyen belém ivódott, és valami olyan elképzelést társítottam hozzá, hogy túlérzékenynek lenni nem a legjobb emberi tulajdonság. Egyfajta jellemgyengeséggel párosítottam ezt a fogalmat nagyon sokáig, és keményen dolgoztam rajta, hogy erős nővé váljak, aki nem érzékenyül ám csak úgy el a különböző őt bombázó lelki és fizikai ingerek hatására. Az évek alatt sikerült az ingerekkel szemben ellenállóbbá válni, de a mai napig nem szeretek zajos, zsúfolt helyekre járni. Szívesebben üldögélek a csöndes vízparton, vagy futok, sétálok kint a szabadban, ringatózok a vizek hullámain. Ez persze nem jelenti azt, hogy kerülöm az embereket, sőt keresem mások társaságát, csak a társas életem során olyan sok ingert detektál egyszerre az agyam, hogy adott esetben szükségem van arra, – pl. munka után otthon – hogy ingermenetes környezetben csönd és nyugalom vegyen körül.
Fiatalon, amikor nem bírtam a disco zaját, a villogó fényeit, és nem tudtam felhőtlenül bulizni a barátaimmal, még zavart az érzékenységem. Ma már elfogadom, sőt szeretem, hogy hiperérzékeny vagyok. Igaz nem tudom, hogy milyen lenne, ha nem lennék az, de nem cserélnék egy kevésbé érzékeny életre, mert nekem az érzékenységem az alapja a tehetségemnek, a kreativitásomnak, a nagyon erős, jól működő intuitív megérzéseimnek, annak a képességemnek, hogy komplexen látok mindent, és, ha elkezdenék veled beszélgetni, azonnal érzékelnék olyan apró kis megnyilvánulásokat, úgynevezett non-verbális jeleket is, amelyek révén sokkal jobban megismerhetlek és megérthetlek téged.
Ez pedig nagyon nagy adottság egy olyan ember számára, aki pszichológiával foglalkozik, és a tanultakon túl minden képességével arra törekszik, hogy a hozzá forduló embereknek segíteni tudjon.
Még azt sem mondhatom, hogy különleges vagyok: kb. minden ötödik-hatodik ember hiperérzékeny. Ez nem egy szerzett tulajdonság, hanem egy genetikusan öröklődő, velünk született személyiségvonás, amely, ha jól használjuk áldás lehet számunkra. Én azon dolgozom, hogy ez így legyen, nem csak nekem, hanem minden érintettnek, aki meghallgatja a témában összegyűjtött tapasztalataimat, és aki kíváncsi rá, hogy a pszichológia modern, empirikus tudománya, hogyan kutatja a hiperérzékenyek világát.
Ha kiváncsi vagy, itt kezd az olvasást a hiperérzékenységről!
Molnár Szilvia
Pszichológusi tanácsadásért keress ezen a számon +36 70 410 9506, vagy hagyj üzenetet a metaforapszichologia@gmail.com e-mail címen!
“Először az ember megérti, hogy szenvedései jó részét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét.” – Dalai Láma Tendzin Gjaco
Kérlek a bejegyzéseket a forrás megadásával másold!
Ha van kedved, bal oldalon csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapatot építhetünk együtt.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is, hogy minél több emberhez eljusson az információ!