Egyre több kamasz kezdi elveszíteni a motivációját. Megkopott a varázs, a digitális oktatás izgalmas újszerűsége. Van, aki lehangolttá válik, depressziós tüneteket mutat, van, aki egyre érdektelenebb lesz. Az izoláció a barátoktól, az iskolai társaktól már nagyon sok nekik. Az iskola a társasági életük színhelye, ahol mellesleg még tanulni is kell. Most viszont csak a tanulás van, nincsenek a folyosói csevegések, nem lehet flörtölni, nevetgélni, információt cserélni.
Ebben a korban a kortárskapcsolatok a legfontosabbak. A kamaszkori identitás krízisben, – amely elkerülhetetlen, és a krízis sikeres megoldása szükséges a fejlődéshez – le kellene válni lassan a szülőkről, a jelenlegi helyzetben pedig éppen a családi összefogást, összetartozást erősítjük. Ez némileg paradox helyzetet szül, mivel az otthon biztonságára jelen pillanatban még nagyobb a szüksége a kamaszoknak, csak e mellett még jó lenne, ha tudnák élni a saját kis társasági, baráti, szerelmi életüket is, ami most nem működik. Akadályoztatott most a leválásuk, kitolódik egy későbbi időpontra, sokkal nehezebb az önállósodás. Arról külön lehetne hosszabban írni, hogy hogyan is lehetne úgy leválni a szülőkről, hogy a nagycsalád összetartó, protektív, egymást segítő, támogató hálója megmaradjon. Talán jó minta lehet ehhez a mostani családi egymásrautaltság helyzete.
A kamaszkor az identitás keresésről szól. Ez a lázadások, az útkeresés időszaka. Fokozottan vágynak a szabadságra, most viszont minden korlátozva van, és muszáj alkalmazkodni a körülményekhez. Egy egészséges kamasz sokszor olyan, mint egy irányíthatatlan száguldó versenyautó. Hirtelen, impulzív, fokozott élménykereső, kockázat vállaló, ugyanakkor az az agyi terület, amely az önkontrolért, a problémamegoldásért, a döntéshozatalért feleős még nem fejlődött ki teljesen ebben a korban.
Egy serdülőnek nagyon fontos a magánszféra. Szüksége van egy nyugodt térre, ahova vissza tud vonulni érzéseivel, gondolataival. Éppen keresi önmagát. Ki vagyok én? Milyen ember vagyok én? Mivé szeretnék válni? Ezt a nyugodt, csendes környezetet is nehezebb most megteremteni az összezártságban. A családon belüli feszültséges felnagyítva jelennek meg. nem lehet most elmenekülni otthonról, és lazítani a feszítő érzéseken. Ezért a toleranciának és a figyelmességnek még nagyobb a szerepe, mint máskor.
Eljutottunk oda, hogy a kamaszok már veszteségként élik meg ezt az időszakot. A megfigyelések alapján az a legnehezebb most számukra, hogy nem találkozhatnak egymással. Hiába kezd kicsit oldódni a helyzet, iskolai, vagy osztály csoportosulás egyelőre még nem lesz.
Más részről egy beszűkült állapotban élünk mindannyian, akkor is, ha nem foglalkozunk már annyit a koronavírussal. Ez a beszűkült állapot hatással van a lelki és a kognitív működésünkre. Lassul, és romlik a teljesítményünk, ez kihat a hangulatunkra. Lehangoltan, rosszkedvűen pedig nagyon nehéz oda ülni az íróasztalhoz, bekapcsolódni az online órákba, és délután még a beadandó leckéket is megírni. Mi marad a tanulás utánra? Mi motiválhatja őket a jelenben?
Megváltozhatnak az evési, alvási szokásaink, felborulhat a napi bioritmusunk. Az állandó monoton bezártságban van, akinek elmegy az étvágya, más esetleg habzsolni kezd, evéssel tompítja az unalmat, egyhangúságot. A kamaszokra egyébként is jellemző, hogy éjszaka fekszenek le, azután, ha tehetik, átalusszák a délelőttöt, ez az alvás-ébrenlét ciklus most még jobban eltolódhat, amely azonban nem szolgálja az jó egészségi állapotot. A melatonin hormon, amelyet az éjszaka és a fiatalság hormonjának is neveznek fontos antioxidáns, immunstimuláns. A tobozmirigy termeli az esti, éjszakai órákban, amelyhez szükséges a teljes sötétség, és elalvás optimális esetben 22.00 óra előtt. Minél később alszik el valaki annál kevesebb melatonint fog termelni a szervezete, amely negatív irányban lesz hatással az egészségére. A bioritmus felborulásával a napot is nehezebb strukturálni, amely azért lenne fontos, hogy kereteket adjon, amely növeli a biztonságérzetet, a lelki, érzelmi stabilitást.
A kamaszkorra jellemző egy fejlődési krízis (hosszabb időszak, amely a fejlődéshez szükséges) állapot nagy hormonális változásokkal kísérve, ehhez jön még a mostani akcidentális krízis (esetleges, váratlan, hirtelen megjelenő ), amely azt jelenti, hogy a kamaszok életében most a krízis a köbön helyzet van. Az ő életükben az is nagy krízis, hogy nem lesznek ezen a nyáron fesztiválok, nincs osztálykirándulás, táborok, nem volt ballagás stb. Ezek a veszteségek nem pótolhatók. Lehet, hogy ez nem tűnik túl traumatikusnak azon felnőttek számára, akik éppen elveszítették állásukat, vagy fele annyit keresnek, mint korábban, vagy a gyerekeiken túl még az idős hozzátartozóiikról is gondoskodni kell, mégis meg kell próbálni empatikusan, együtt érzően fordulni a kamaszok felé is. Nem szabad bagatellizálni az érzéseiket, a hiányérzeteiket. A tanácsok osztogatása sem sokat ér. Amikor azzal próbálunk vigasztalni egy kamasz gyereket, hogy „ne búsulj, lesz erre még lehetőséged, majd bepótolod máskor” akkor nem segítünk neki. Ismerjük inkább el a szomorúságukat, érezzünk velük együtt, csak ez működik most! Legyünk rugalmasak, hogy érezzék, tudják azt, hogy amikor szükségük van ránk, akkor elérhetőek vagyunk számukra!
Bizonytalanság és sok kérdés kering a levegőben, mindenki frusztrált, és mindenki szorong. A kérdés az, hogy ki mitől szorong, és mit tud kezdeni ezzel? Én napok óta azon gondolkodom, hogy, ha megkérdezem valakitől, hogy hogy vagy, akkor miért nem lehet azt mondani őszintén, hogy most nem vagyok jól. Talán arra vagyunk szocializálva, hogy gyengeség lenne, ha elmondanánk, hogy nem vagyunk túl jól lelkileg, vagy csak nem illik másokat terhelni ezzel?
Minden ember különböző megküzdési módokkal reagál az élet nehézségeire. Amit én javaslok az egy olyan gondolkodási mód, amikor nem a hiányra, az élet nehézségeire fókuszálunk, hanem arra, hogy mit tudunk tenni azért, hogy az életünk teljesebb, boldogabb legyen bármely nehézségek között is. Ez nem egyszerűen a pozitív hozzáállásról szól, hanem arról, hogy felmérem azt, hogy miben szenvedek hiányt, de utána nem a problémára helyezem a figyelmemet, nem azt akarom minden áron legyőzni, hanem arra koncentrálok, hogy mit tudok tenni azért, hogy életemet olyan irányba teljesítsem ki, amelyre vágyom, amely nekem az örömöt, boldogságot jelenti.
Sok okos tanácsot lehet olvasni mindenhol arról, hogy, hogyan is lehetne kezelni az egyre növekvő feszültséget, szerintem ezt négy szóval le lehet írni: elfogadással, együttérzéssel, példamutatással és őszinteséggel. Ha ezt a négy dolgot tudjuk közvetíteni a kamaszok felé, akkor talán nekik is könnyebb lesz kicsit.
Kérlek a bejegyzéseket a forrás megadásával másold!
Ha van kedved, bal oldalon csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapatot építhetünk együtt.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is, hogy minél több emberhez eljusson az információ!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: