Akár, hogy is nézem, és a jelenlegi helyzet is azt erősíti, hogy életünket, ha akarjuk, ha nem átjárja a krónikus stressz állapota. Írom ezt azért, mert jelen pillanatban még rövid távú terveket is nehéz készíteni, minden pillanatban új, váratlan kihívásokkal szembesülhetünk, megszokott, biztonságos működési kereteink már régen felborultak, napi szinten új normákhoz kell alkalmazkodnunk, és ezeket optimális esetben elfogadóan, rugalmasan kezelni. Nincs olyan ember most a világon, aki ne aggódna valaki, valami miatt. Féltjük a szeretteinket, próbáljuk védeni az egészségünket, anyagi, munkahelyi nehézségeink lehetnek, korlátozva van minden körülöttünk, nagyon limitáltak a kikapcsolódási, szabadidős lehetőségeink, nem utazhatunk. Nem tudjuk előre kiszámítani, lemodelezni a jövőt, fogalmunk sincs arról, hogy valaha visszatérhetünk-e korábbi megszokott életünkhöz. Ezek pedig mind azt erősítik, hogy idegrendszerünk folyamatos készenléti állapotban működik, hormonrendszerünk működése is ehhez idomul, ez pedig maga a krónikus stressz állapota. Ez pedig bizonyítottan szerepet játszik olyan betegségek kialakulásában, mint a depresszió, pánikzavar, diabétesz, szív- és érrendszeri ill. daganatos megbetegedések, migrén, asztma, bélrendszeri problémák. Van, aki jobban érzi a feszültséget, van, aki kevésbé, de attól még jelen van mindannyiunk életében. Ezt látom, ezt tapasztalom mindenhol, a gyerekek, a kamaszok között is, akikkel pszichológusként dolgozom. Ők is átveszik az otthoni feszültséget, ugyan úgy megélik a bizonytalanságot, mint a szüleik, vagy akár mi, akik velük dolgozunk.
Sokat segíthet az, ha felismerjük, és elfogadjuk, hogy esetleg mi is feszültebbek vagyunk, észrevesszük, hogy ez milyen testi tünetekben jelenik meg nálunk, felismerjük az éppen automatikusan futó negatív gondolatainkat, amelyeket a felismerés által le is tudunk állítani, át tudjuk keretezni őket.
Az, hogy hogyan látjuk, értékeljük a valóságot nagyon szubjektív dolog. Míg megfogalmazódnak az érzéseink, gondolataink nagyon sok szűrőn haladnak át azok az ingerek, amik minket érnek, és úgy fogjuk megkonstruálni a saját valóságunkat, amilyenek a múltbeli tapasztalataink, emlékeink, mintáink, működési sémáink. Amennyiben született optimista családba születtél, ahol sok szerető, elfogadó, támogató visszajelzést kaptál, valószínűleg a jelen helyzetet is jobban kezeled, és nem a vészforgatókönyvek gyártásán forognak a gondolataid. Ha még is azt érzed, hogy most az átlagosnál jobban szorongsz, vagy ezt tapasztalod a gyerekeid, vagy pedagógusként a diákjaid körében, érdemes lehet nyíltan, őszintén is beszélni azokról a dolgokról, amelyek jelen életünkben a feszültséget, aggódást, félelmeket fokozhatják.
A november hónap szimbolikája eleve hívja az elmúlás, lezárás, összegzés témáját. A hónap a halál, a gyász, veszteségek feldolgozását kínálja harmóniában a természet változásával, az egyre rövidülő nappalokkal, a napsütéses órák számának a csökkenésével. Sok volt a veszteség ebben az évben, sok dologról kellett nekünk is, gyerekeinknek is lemondani, elengedni. Ezeket fel kell dolgozni, el kell engedni, és lehet róla beszélgetni otthon is családi környezetben, vagy akár az online osztályfőnöki órán is.
Kérdések: Mi az, ami megérett bennem? Mit viszek tovább? Mit engedek el? Életem mely területén változott meg teljesen a szemléletem? Milyen a viszonyom az elengedéshez?
Ahogy az ágak elengedik a faleveleket, úgy kell nekünk is elengednünk bizonyos dolgokat az életünkből. Cél, hogy képesek legyünk az átalakulásra, a rugalmas változásra, változtatásra. Lassan el kell engednünk ezt az évet, amely már év eleje óta bizonytalanságban tart minket. Ahogy az elengedés témájához kapcsolódunk, előjöhetnek a feldolgozásához kapcsolódó érzések is: tagadás, düh, harag, szomorúság, szétesés, hiány megélése, belenyugvás, megküzdés.
Ezekről is érdemes lehet beszélgetni. Feladatunk a mulandóság elfogadása, a veszteségek feldolgozása, valamint törekvés az értékek, a lényeg tovább-örökítésére, amelyet a mag szimbolizál ősszel, amely a földbe kerül. Ezen kívül a mag szimbolizálja a belső fényt, a magban rejtőző új életet, az új terveket, a reményt, a bizakodást.
Fontos, hogy még jobban odafigyeljünk most egymásra, vegyük észre, és fogadjuk el, ha valaki rosszabbul érzi magát! Ne hagyjuk egymást elveszni a virtuális térben, sem az online oktatásban, sem a home office-ban! Ha úgy érzed, hogy elfáradtál, csúszik ki a talaj a lábad alól, ne add fel! Kérj segítséget! Tudd, hogy bármikor fordulhatsz segítő szakemberhez, pszichológushoz, akár hozzám is bizalommal!
Molnár Szilvia pszichológus
+36 70 410 9506
Kérlek a bejegyzéseket a forrás megadásával másold!
Ha van kedved, bal oldalon csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapatot építhetünk együtt.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is, hogy minél több emberhez eljusson az információ!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: